Egészségesebb és korszerűbb épület várja a munkatársakat, a közgyűlési tagokat és a vendégeket

Megújult az országos német önkormányzat budapesti székháza

A koronavírus-járvány miatti leállások, valamint az elmúlt években az építőiparban tapasztalható nehézségek ugyan okoztak némi elhúzódást, mostanra azonban végre befejeződhetett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata fővárosi székházának felújítása. A Júlia utcában található ingatlan átfogó rekonstrukciója és korszerűsítése több okból is égetően szükséges volt. Egyrészt azért, mert az épület immár három évtizede tölti be szerepét, miközben az önkormányzat feladatai a többszörösére növekedtek: a 2004 óta folyamatosan bővülő, saját fenntartású intézményhálózattal, valamint a több mint 400 települési német önkormányzat és a több mint 500 civil szervezet támogatásával összefüggő feladatmennyiség egyre bővülő apparátust tesz szükségessé. Emellett az MNOÖ közgyűlése a 2019-es önkormányzati választások óta magasabb létszámmal működik, a testület üléseire pedig jellemzően az egyre szűkösebbé vált székházban került sor. A folyamatosan növekvő feladatokkal járó többletköltségek ugyanakkor nem tették lehetővé az ingatlan jelentős felújítását, pedig az évről évre egyre sürgetőbbé vált.

A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül 2020-ban bruttó 40 millió forintos támogatást nyújtott az említett projektre. Az összeg mindenekelőtt az épület alagsorának teljes körű korszerűsítésére volt elegendő, de a támogatásból futotta a megújítandó fűtési, villamossági, légtechnikai és klímarendszer megtervezésére, majd az elkészült tervek alapján a munkálatok kivitelezésére is. A megújult fűtési rendszert mostantól új kazán működteti, emellett megvalósult az átfogó szigetelés és vízmentesítés is; az irodákat és tárgyalótermet magában foglaló teljes alagsort az előírásoknak megfelelően új légtechnikával és klímaberendezésekkel szerelték fel, továbbá felújították, illetve lecserélték a régi parkettát, és sor kerülhetett a festésre-mázolásra is.

Az MNOÖ apparátusa már birtokba vette az immár lényegesen korszerűbb és egészségesebb alagsori traktust. Örömmel fogadják a székházba látogató vendégeket, a közgyűlés pedig a tervek szerint a májusi ülését – több mint két évnyi kihagyás után – végre újra a megszokott helyen tudja tartani.

A projekt Magyarország Kormánya támogatásával valósult meg a Miniszterelnökség Bethlen Gábor Alapkezelőjén keresztül (NEMZ-E-20-0006).

Megosztás