2016 az építkezések és a továbbépítkezés éve – Megszavazta a következő lépéseket a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Közgyűlése

Ez a bejegyzés több, mint 2 éve nem frissült, ezért lehetséges hogy a benne található információk elavultak!

Kibővült az MNOÖ intézményrendszere, emellett nagyobb összegű címzett támogatásokat is elnyert, ennek köszönhetően 2016-ban az előző évhez képest 33%-os költségvetési többlettel számolhat. Az országos önkormányzat megtakarításait megemelkedett állami támogatás és a Német Szövetségi Belügyminisztérium hozzájárulása egészíti ki, így az idén egyes, saját fenntartásban lévő intézmények ingatlanjain jelentős beruházásokra kerülhet sor. A közgyűlés megszavazta a 2016-os költségvetést, amely az idei esztendő kiemelkedő gazdasági eseményeként a szekszárdi német színház teljes körű felújítását nevezi meg. A 200 millió forintos állami támogatással megvalósuló munkálatok február elején már meg is kezdődtek, és a tervek szerint a következő színházi évad kezdetéig be is fejeződnek. Az országos önkormányzat emellett a Bakonyban található, részben általa fenntartott ifjúsági tábort is rendbe hozza, mégpedig németországi és hazai állami támogatás segítségével. A közgyűlés zöld utat adott továbbá a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont éttermének és egyik épületszárnyának bővítésére-felújítására is, valamint további, a költségvetésben nevesített kezdeményezéseknek.

A közgyűlés az MNOÖ intézményeinek tevékenységét és hatékonyságát is értékelte – mindenekelőtt a Magyarországi Német Színházét, amelynek látogatottsága a múlt esztendőben jelentősen megnövekedett. Manz József, az országos német önkormányzat kulturális bizottságának elnöke szerint ez többek között annak is köszönhető, hogy a színház műsorára tűzött könnyedebb darabokat a közönség különösen kedvelte. Manz ezért arra biztatta a teátrumot, hogy a jövőben egy népies darabot is vigyen színre. Heinek Ottó ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a színház több mint három évtizeddel ezelőtt Lessing Bölcs Náthán című művével debütált. Elmondta, javasolta a színház igazgatónőjének, hogy a már felújított épületben induló 2016/2017-es évadban ismét állítsák színpadra a még ma is aktuális darabot. Az ülésen elhangzott, örömteli, hogy mind a fővárosból, mind pedig Németországból érdeklődnek a színház előadásai iránt.

Megosztás