Ez a bejegyzés több, mint 2 éve nem frissült, ezért lehetséges hogy a benne található információk elavultak!
■ Család, származás, nyelv
– Szigetújfaluban nőttem fel egy német családban, 2006-ig a szülőfalumban éltem. Édesapám családját 1946-ban kitelepítették, fél év múltán kalandos úton tértek vissza Magyarországra, majd három évig rokonoknál, ismerősöknél húzták meg magukat, amíg visszakapták az állampolgárságukat. Anyai nagyapámat málenkij robotra hurcolták a Szovjetunióba, ott halt meg. 2009-ben jártam azon a környéken, ahol a nagyapám hatodmagával elbújt a szénszállító vagonban, hogy hazaszökjön az árván maradt gyerekeihez. Nem sikerült.
A szüleim és apai nagyanyám „svábul” beszéltek egymással. Bár én mindig magyarul válaszoltam nekik, a német nyelvjárás a mindennapjaim része volt. Édesanyám esténként énekelt velem, így az „In de kriane Wiesn huckt a Krokodű” vagy a „Hans, pleb to…” dalocskákat már ekkor elsajátítottam. Mire 17 évesen a helyi német nemzetiségi néptánccsoport tagja lettem, kívülről fújtam az „In de Insel sted a Paam” és a „Mi san zwa feschi Priade” dalokat, melyeket tánc közben énekeltünk.
Németül az általános iskolában kezdtem tanulni. Hetedikes voltam, amikor különórákra is eljártam, ahol a német nyelvtant egy régi gótbetűs könyvből tanulhattam. A ráckevei gimnáziumban egyedül én érettségiztem német nyelvből szóban. A Jászberényi Tanítóképző Főiskolán orosz-könyvtár speciálkollégiumot végeztem. Az orosz nyelvoktatás módszertanát később a nemzetiségi német nyelv tanításában hasznosíthattam, a könyvtárosi végzettség rendszerszemléletet adott. A fiam és a lányom megszületése után helyben kezdtem tanítani. 1993-ban orosz átképzősként néhány hónap alatt letettem a középfokú német nyelvvizsgát és beiratkoztam a Budai Tanítóképző Főiskolára, ahol 3 év alatt idegennyelvű német tanítói diplomát szereztem. Ekkor hirdette meg a Bajai Tanítóképző Főiskola a német nemzetiségi posztgraduális képzését, amelyre azonnal jelentkeztem. A két félév után betétlap helyett diplomát kaptunk, melyre nagyon büszke vagyok, mert vörösdiplomát szereztem.
Sikerült a gyermekeimmel is megszerettetnem a német hagyományainkat: mindketten a helyi német nemzetiségi általános iskolába jártak, táncoltak, zenét tanultak, helytörténeti gyűjtőtáborokban vettek részt. A fiam még egyetemistaként is tagja volt a helyi táncegyüttesnek, a lányom német nemzetiségi óvónői diplomát szerzett. A fiúunokám megszületése után kipróbálhattam az egy személy – egy nyelv elnevezésű módszert: csodálatos volt megtapasztalni, hogy egy még beszélni nem tudó emberpalánta megérti, amit mondok neki. Természetesen a sváb mondókáim, dalaim sem maradhattak el, amelyeket a második unokám is nagyon kedvel.
■ A német nemzetiségi kultúra szeretete és ápolása
– A néptánc szeretetét édesapámtól örököltem, a népdaléneklést a nagynénémtől. Tanítóként magyaroroszági német gyerekjátékok gyűjtésébe kezdtem. Miután elvégeztem a Nemzeti Művelődési Intézet kétéves „C” kategóriás néptáncoktatói képzését, átvettem Szigetújfalun az alsó tagozatos gyermekekből álló utánpótlás csoport vezetését. Neves hazai német néptánckoreográfusoktól tanulhattam: a 80-as években Wenczl Józseftől és Manninger Miklóstól, és a 90-es években öt alkalommal vettem részt a Heil Helmut által szervezett pécsi néptánctáborokban.
20 évig énekeltem a Hufnagl Aladár vezette helyi Zenebarátok Kórusában. Az 1991-ben magalakult német nemzetiségi kultúregyesület alapító tagja voltam, melynek jelenleg a titkára vagyok. Az egyesület keretein belül helytörténeti gyűjtemény összeállításába fogtam, melyet később a német önkormányzat tagjai a 2010-ben a helyi önkormányzattól kapott régi sváb házban folytattak. Nyaranta német nemzetiségi táborokat rendezünk, és a Sváb Ifjúsági Kör tagjainak havonta tartunk népismereti foglalkozásokat. Belekóstoltam a családfakutatásba is: a Winhardt család 1722-ben érkezett a bajor Genderkingenből, én épp a 10. generáció vagyok.
Mindemellett folyamatosan lehetőségem nyílt gyermeknéptánc-oktatásra – először helyben, majd Szigetbecsén, Budapesten, sőt, saját magam is készítettem koreográfiákat, amelyek környékbeli táncegyüttesek repertoárján is szerepelnek, egyébiránt harmadik éve vezetem a Große Kowatscher Runde Senior néptánccsoportot.
■ 17 évnyi szolgálat a német önkormányzatiság kötelékében
– 1994-ben alakultak meg első ízben német önkormányzatok, én az első fecskék közt voltam: az első ciklusban tagja, a másodikban elnöke, a későbbiekben pedig elnökhelyettese lettem Szigetújfaluban a testületnek. 2003-ban Kerner Ferenc tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála után pályáztam meg a regionális irodavezetői állást – azt elnyerve új életszakasz kezdődött az életemben. A német nemzetiségről addig szerzett tapasztalataim kitágultak, új nézőpontokat ismerhettem meg, új élményeket élhettem meg – vagyis tulajdonképpen ugyanazt, csak másképp. Kezdetben minden hétvégén rendezvényeket látogattam, hogy megismerhessem a környékbeli német kultúrcsoportokat és önkormányzatokat, mert személyes ismeretség után sokkal könnyebben ment a közös munka. Nagyon sokat tanultam a mai parlamenti képviselőnktől, Ritter Imrétől, hiszen a Budaörsre költöztetett irodát ő és a munkatársai biztosították. Eleinte adatbázist frissítettem, aztán már éves rendezvénynaptárat kezeltem, és rendszeres hírlevelek, email-ek révén tájékoztattam a régió német önkormányzatainak tagjait az aktualitásokról. Kezdetben az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége (az ÉMNÖSZ) határozta meg az éves tevékenységet, és ehhez igyekeztem pályázati forrásokat felkutatni. Nagyon sokat tanultam Huszák Gézáné Icutól, aki akkoriban az ÉMNÖSZ kulturális bizottságának elnöke volt. Az ő kezdeményezésére indult a Német Nemzetiségi Néptáncműhely, valamint valósultak meg néptánc-továbbképzésék, amelyeken résztvevőként, illetve oktatóként működtem közre. Tőle vettem át az északi regionális kulturális gála szervezését is – ez a rendezvény mind a mai napig az éves programunk egyik csúcspontja, amelyen minősítőkön és versenyeken kimagasló eredményeket elért fellépőké a színpad.
A 17 esztendő sok egyéb szép élményt tartogatott a számomra – a sok-sok személyes találkozást, az ÉMNÖSZ-közgyűléseket, továbbá a régióban élő magyarországi német közösségnek megvalósított számtalan kezdeményezést. Nagyon szeretem a gyermekek-fiatalok számára indított vers- és prózamondó, valamint ének- és zenei versenyeket, amelyek mind-mind nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a kisebbek-fiatalabbak is aktívak legyenek e téren. Fontosak számomra a pedagógusoknak szóló néptáncszemináriumok, amelyek nemzetközi kapcsolatokká nőtték ki magukat. De hálával tartozom Heinek Ottónak, az országos német önkormányzat néhai elnökének is, hiszen az ő kezdeményezése nyomán kezdtünk el hangsúlyt fektetni a helyi és Pest megyei német nemzetiségi értékekre. Volt szerencsém sok-sok helyi, regionális, kistérségi kezdeményezésben közreműködni, amelyek kivétel nélkül fontosak számomra.
Nagyon hálás vagyok az országos önkormányzat munkatársainak és a többi regionális irodában dolgozó kollégámnak a sok segítségért és támogatásért. Hálásan köszönöm az ÉMNÖSZ elnökségének, az ottani munkatársaimnak, hogy minden kezdeményezésemben támogattak. Nagy köszönet a hozzám tartozó három megye német önkormányzati tagjainak, egyesületi elnökeinek, akikkel a 17 év alatt kapcsolatba kerültem, és akikkel mindvégig remekül tudtunk együtt dolgozni. Bízom benne, hogy ők is úgy érzik, hogy a munkámmal mindig őket és a magyarországi németség ügyét szolgáltam.
Az utódom Boróczki-Pittler Mária lett. Már a közös munkánk során kiderült, hogy se konferencia, se kiállítás szervezése, se előadás tartása, se háttérmunka, költségvetés készítése, pályázati elszámolás nem okoz problémát neki. Bölcsész diplomával, német-angol nyelvű gazdasági végzettséggel rendelkezik, fiatalos lendülettel és nagy hozzáértéssel látott munkához. Olyan személyiség, akinek nem kell elmondani a feladatot, mert maga is látja azt.
■ Nyugdíjasként is aktívan
– Vannak jelenleg is futó projektek, melyeket Zwick Andrással, az ÉMNÖSZ kulturális bizottsága elnökével találtunk ki és indítottunk el, és amelyeket a jövőben is folytatni szeretnék. Ilyen például egy, a Csoóri Sándor Alap által támogatott regionális rendezvénysorozat, melynek harmadik része egy Kárpát-medencei német néptáncos projekt. Folytatjuk a nagy sikerű táncházsorozatunkat is, amelynek köszönhetően a Kurt Petermann német gyűjtő által 1976-ban Solymáron és a Csepel-szigeten feljegyzett eredeti lépéseket, néptáncokat taníthatjuk meg a környékbeli településeken élőknek – például a szigeti mazurt, melyet annak idején még édesapám mutatott meg nekem, vagy a solymári Straschack nevű lépéskombinációt, amelyet Szigetújfaluban Spitzbua-nak, Burgenlandban pedig Vogelstiel-nek hívnak.
Nyugdíjasként a mindennapjaim azért nem csak munkából állnak: olyan álmaimat valósítom most meg, amelyekre eddig nem jutott időm. Tavaly májusban vettem például egy tiroli kromatikus „hackbrettet”, egy cimbalmot. Budakeszin alakult egy stájercitera-kör, gondoltam, húrt lefogni és pengetni nem tudok, de két ütővel ütögetni nem lehet nagy ördöngösség, így csatlakoztam hozzájuk. Úgy tűnik, nem tévedtem nagyot, mert a napi gyakorlás meghozza a gyümölcsét.