Gála a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján

Ez a bejegyzés több, mint 2 éve nem frissült, ezért lehetséges hogy a benne található információk elavultak!

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) 2014. január 11-én a pécsi Kodály Központban (Pécs, Breuer Marcell sétány 4.) 16.00 órai kezdettel gálaműsort rendezett.

A rendezvény védnöke Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet az alapvető jogok biztosának a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettese volt.

A gálaműsor keretében adtuk át a magyarországi németség legmagasabb kitüntetését három a német nemzetiségért kiemelkedően sokat tett személyiségnek.

Az idei év kitüntetettjei:

– Bajtai Lászlóné Mayer Éva – Bátaszékről származik, a budapesti Eötvös Gimnázium német nemzetiségi tagozatán érettségizett, 1962-től Pécsett jogot hallgatott, 1963-tól dolgozott a Neue Zeitungnak mint újságíró, 1971-ben végezte el a MÚOSZ újságíróakadémiáját, az egész ország magyarországi német településeiről tudósított, magyarországi német személyiségekről forgatott portréfilmeket a Magyar Televízió számára, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének alapító tagja, Ember Máriával közösen hívta életre a Barátság című folyóiratot; 1994-2010: Újbudán kisebbségi önkormányzati képviselő, 1995-2010: a Budapesti Német Önkormányzat tagja és elnöke, 1995-2002: az MNOÖ Közgyűlésének tagja, számos rendezvény és egyesület kezdeményezője (amatőr színjátszók egyesülete, általános iskolai és gimnáziumi színjátszó találkozók, nyári színjátszó tábor), a Barátság főszerkesztője, a Neue Zeitung Alapítvány ügyvezetője, a Német Iskola és Óvoda Egyesület elnöke, 2011: „Budapesti németségéért” díj, 2012: a MÚOSZ „Arany toll” életműdíja, 2013: Magyarországi Német Médiadíj

– Manz Alfréd – a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának német vezetőtanára, tankönyveket és munkafüzeteket ír és lektorál, nemzetiségi rendezvényeket szervez, 2005-ben kezdeményezte a „Batschkaer Spuren” német nemzetiségi regionális lap megalapítását, amelynek azóta szerkesztője

– Michelisz József – 1997 óta tanít németet és történelmet Villányban, 1991-től igazgatóhelyettes, nagyrészt neki köszönhető a kétnyelvű oktatás bevezetése a villányi általános iskolában, a Német Szövetség Ifjúsági Szekciójának alapító tagja, 1981-tól a Német Szövetség Irodalmi Szekciójának, majd a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének tagja, 1976 óta ír verseket, először felnőtteknek, majd gyerekeknek, felolvasásokat tart Németországban, Ausztriában, Svájcban, Romániában, más nemzetiségű írókkal együtt is; verseit elfordították angolra, szlovénre és magyarra is, a művei részét képezik az általános iskolákban, a középiskolákban és a főiskolákon oktatott német anyagnak, 2000-ben Nikolaus Lenau díjat kapott, 2007-ben a Dunamenti Németek Kulturális Díját, 2010-ben Kisebbségi Díjat

Az idei évben tizenegyedik alkalommal került sor a Koch Valéria Díj átadására, melyet magyarországi német középiskolások kaphatnak meg kiemelkedő iskolai teljesítményük és nemzetiségi területen végzett munkájuk alapján, és egy friss diplomás német nemzetiségi témában megírt kiváló diplomamunkájáért. A díjat a gálán Bach Dorottya (Német Nemzetiségi Gimnázium Budapest), Horváth Aliz (Koch Valéria Iskolaközpont Pécs), Schauer Sára (Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, Baja) illetve Melcher Zsanett (ELTE) vehették át.

A gálaműsorban felléptek a kulturális fesztiválokon elismerést szerzett együtteseink: a Taksonyi Vegyeskórus, a Nagymányoki Német Gyermekkórus, a Schnaps zenekar, a Pécsváradi Ifjúsági Fúvószenekar, a Véméndi Német Nemzetiségi Gyermek- és Felnőttánccsoport, a Városlődi Kvartett, Horváth István, Veszelovszki Gábor (Mecseknádasd) valamint a Magyarországi Német Színház művészei, Kniezl Milán (Csolnok), Schneider Richárd (Tarján), Schauer Sára (Nemesnádudvar) diákok és Hoffmann-Bede Szilvia (Máza). A keretprogramban fellépett a Neun Branauer Musikanten és a Diamant zenekar.

A rendezvényen készült képek megtalálhatók: A képeket Máy Péter készítette.

A rendezvényt Német Szövetségi Köztársaság Belügyminisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatta.

Megosztás