PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Ez a bejegyzés több, mint 2 éve nem frissült, ezért lehetséges hogy a benne található információk elavultak!

Pályázat célja:

Gyerekek és fiatalok, valamint az oktatási intézmények bevonása az MTV német nemzetiségi műsora, az „Unser Bildschirm” munkájába: (nem szerzői jogdíjköteles) mesék és színdarabok mini TV-játék formájú előadása, melyet az óvodai, általános iskolai, középiskolai színházi csoportok dolgoznak fel és adnak elő.

Pályázat tárgya:

5-15 perces, kizárólag német nyelvű színdarab, mesefeldolgozás

Ki pályázhat?

Óvodai, általános iskolai, középiskolai színházi csoportok – max. 15 személy/csapat. Egy csapat legfeljebb 2 darabbal pályázhat.

Korcsoportok:

Óvodai korcsoport

általános iskolai korcsoport

középiskolai korcsoport

(Az egyes korcsoportok színdarabjait a zsűri korcsoportonként differenciáltan bírálja el.)

A verseny lebonyolítása:

Beérkezett pályázatok regisztrálása

Előválogatás az ország négy helyszínén (Budapest, Pécs, Veszprém, Sopron) – a csapatokat azon előválogatásra hívják be, amelyik helyszín földrajzilag a legközelebb esik hozzájuk.

A zsűri dönt azon 15 előadásról, amelyeket feldolgoznak majd a televízió számára, valamint arról a korcsoportonként egy csapatról, amelyik értékes ajándékokat kap.

Televíziós felvételek elkészítése

Ünnepi záró rendezvény

A feldolgozott színdarabok levetítése az MTV német nemzetiségi műsorában, az „Unser Bildschirm”-ben

Ajándékok:

A 15 csapat mini TV-játék feldolgozása és annak bemutatása az MTV német nemzetiségi műsorában, az „Unser Bildschirm”-ben, (forgatások színhelye: Pécs)

A csapatok televízió számára történő színdarab feldolgozását egy professzionális drámapedagógus segíti.

Egy óvodai, egy általános iskolai és egy középiskolai színházi csoport kap értékes meglepetés ajándékot.

A zsűri tagjai:

Klein Judit, az MTV kisebbségi műsorok szerkesztőségvezetője

Frank Ildikó, a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn intendánsa

Rónai Terézia, nyugalmazott némettanárnő, kórusvezető

Sax Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata oktatási referense

Arnold Krisztina, a Magyar Rádió MR4 német nyelvű műsorainak szerkesztője és műsorvezetője, a „Neue Zeitung” munkatársa, magyarországi német író

Jelentkezés feltételei:

jelentkezési lap kitöltése (letölthető: www.kunterbunt.hu)

Jelentkezés módja:

Postai úton (cím : Magyar Televízió Zrt. Pécsi Körzeti Stúdiója, „Unser Bildschirm – kUnterBunt”, 7626 Pécs, Alsóhavi u. 16.)

vagy

elektronikusan (www.kunterbunt.hu) a jelentkezési lap kitöltésével

Jelentkezési határidő:

2010 június 25.

A pályázatok beérkezéséről írásban értesítjük a csapatokat, minden egyéb fontos információt a versennyel kapcsolatban e-mailben küldünk meg.

A regionális előválogatás tervezett időpontjai:

2010. szeptember 27 – október 10.

Az ünnepi záró rendezvény tervezett időpontja:

2010. december 17.

A TV forgatások tervezett időpontjai:

2010. októbere és decembere között

A TV sugárzás tervezett időpontjai:

2011. első féléve

Kapcsolat:

Internet: www.kunterbunt.hu

E-Mail: info@kunterbunt.hu

Telefon: Krisztina P. Szeiberling (30/434-1157), Zsófia Varga (30/409-4402)

Megosztás