Ez a bejegyzés több, mint 2 éve nem frissült, ezért lehetséges hogy a benne található információk elavultak!
A színház tükröt tart elénk – a sokféle színházfelfogásból én ezt tartom magaménak – vallja Lotz Katalin, akivel egy szekszárdi kávázóban beszélgettünk. – Egyenes tükröt, ha komoly darabról van szó és görbe tükröt, ha vígjátékról van szó. A tükör, amibe belenézünk, ráébreszthet bennünket valamire, ami aztán elindíthat bennünk egy éppen esedékes változást, vagy éppen lehetővé teszi, hogy gondjainkon, bosszúságainkon jót nevessünk. Én ezért szeretem a színházat, és ezért hiszem, hogy helye van a mai világban is.
Te magad milyen tükörbe pillantottál és mit láttál, amikor úgy döntöttél, hogy indulsz az igazgatói posztért?
Mérlegeltem, hogy hol tartok a saját életemmel, milyen álmaim teljesültek már, és mik még nem. A változást már egy ideje vágytam. Szűknek éreztem már a csak-színészlétet. Régóta foglalkoztat a színház-irányítás. A közgazdász diplomamunkámat 15 évvel ezelőtt színházmarketing témából írtam. Azt mérlegeltem, most próbáljam-e meg, vagy öt év múlva, vagy egyáltalán ne próbáljam meg, és kezdjek el egy másik vonalon „növekedni”. Végül úgy döntöttem, megpróbálom most.
Hogy élted meg azt, hogy az eddigi igazgatóddal kell megmérkőznöd?
Ez okozott számomra nehézségeket, hiszen tőle mint igazgatótól kaptam 2006-ban lehetőséget, de végig azt tartottam szem előtt – és azt kommunikáltam felé is -, hogy nem őellene, hanem valamiért pályázom: mert úgy érzem, hogy képes vagyok jól vezetni egy színházat, és e pici teátrum sokrétű feladatait képes vagyok úgy összehangolni, hogy még jobban kiteljesedhessen, még jobban szolgálhassa országos szinten a magyarországi németséget és a német nyelvű kultúrára nyitott embereket, ugyanakkor igazi kulturális szigetté nőhesse ki magát itt, Szekszárdon.
Mesélj magadról: először Katáról, az emberről, aztán Katáról, a művészről, aki egyébiránt komoly – részben külföldi tapasztalatokkal is rendelkező – közgazdász!
Alapvetően nyitott ember vagyok, nagyon sok dolog érdekel. Egész életemet az jellemezte, hogy sok mindent csináltam. Nem ide-oda csapongva, hanem egyszerre: versenyszerűen úsztam, aztán kajakoztam, fuvolázni tanultam, később gitározni, elismert kórusban énekeltem, szerkesztettem újságot, és jártam színjátszó körbe. Mindig fontos volt számomra a mozgás, a zene és a szellemi kihívások. Nagyon élvezem a multikulturális közeget. Négy évet töltöttem huszonévesként Münchenben, egy igazi multikulti városban. Rengeteg nációt megismertem, belepillanthattam a legkülönbözőbb népek kultúrájába, a német és az angol mellett megtanultam spanyolul, és sokat utaztam, leginkább Európában, de voltam Chilében, a Dominikai Köztársaságban és Kínában is. Az utóbbi időben kevesebbet utazom, férjemmel Szekszárdot nagyon megszerettük, és letelepedtünk itt. Már tanyánk is van. Kettőnket a zene hozott össze, és a mai napig több formációban zenélünk együtt. A Szekszárdi Gitárkvartett és a Virágpor zenekarok révén aktívan részt veszünk Szekszárd és Tolna megye kulturális életében. A kisfiunk már szekszárdinak született. Hogy milyen a személyiségem? Azt hiszem a bohémok között komolynak, a komolyak között pedig bohémnak számítok.
Jól ismered a Magyarországi Német Színházat (a DBU-t), hiszen egy évtizede dolgozol a teátrumban színészként. Szerinted melyek a színház legkiemelendőbb értékei, amelyekre magad is építesz majd, és mi az, amire a DBU szerinted lehetőséget ad, de eddig nem sikerült kihozni belőle?
A DBU húszfős csapata a színház egyik legnagyobb értéke. Ez egy összetartó kis csapat, a közeg valóban családias. A színház nemzetközi színészgárdája és a nemzetközi rendezői kör biztosítja a DBU nyelvi színvonalát, és azt, hogy izgalmas legyen együtt dolgozni, hiszen az apró kulturális különbségek nagyon színessé teszik életünket és sok dologra érzékenyítenek. A közönség struktúrája megköveteli, hogy műfajilag színes repertoárt állítsunk össze, ami a színészek és a háttérben dolgozók számára is nagyon motiváló. Fontos még, hogy a színháztermünknek rendkívül jó az akusztikája.
A DBU szakmai színvonala lehetőséget ad arra, hogy a felnőtt értelmiségi réteget is bevonzzuk a színházba esti időpontokban tartott előadásokkal, illetve, hogy havi rendszerességgel játsszunk esti időpontban Budapesten, Győrben és Pécsett. A februárban bemutatásra kerülő Delaporte – La Patelliere: Hogyan nevezzelek (Der Vorname) című kortárs vidám darab érdekes lehet a számukra. Májusban pedig a Miniszter félrelép (Außer Kontrolle) című Ray Cooney bohózatot tervezzük bemutatni, amely ha nem is feltétlenül az értelmiségieket, de mindenképpen egy szélesebb, felnőtt, szórakozni vágyó réteget vonz. Társulatunk szakmai színvonala lehetővé teszi továbbá, hogy nemzetközi fesztiválokon is megmérettessük magunkat. A színpad alkalmas arra, hogy otthont adjon német nyelvű diákszínjátszó-fesztiváloknak és a német nemzetiség egyéb olyan kulturális eseményeinek, amelyeknél a 80 fős nézőterünk nem bizonyul túl kicsinek. És a színpad arra is alkalmas, hogy befogadjunk színvonalas kamara-előadásokat, zenés rendezvényeket és színházi nevelési programokat – magyar nyelven is, természetesen megtartva az elsődleges profilt, a kultúra német nyelven való közvetítését. Ahhoz, hogy ezeket a lehetőségeket valóban kiaknázhassuk, hatékony és körültekintő tervezésre és belső szervezésre van szükség, valamint hatékony marketingmunkára. Ezek a munkaterületek a színházon belül komoly fejlesztésre várnak. A lehetőségek további kiaknázatlan területe még, hogy ifjúsági előadásainkhoz felkészítő és/vagy feldolgozó foglalkozásokat csatoljunk. Ezt a munkát is szeretném elindítani.
A DBU küldetése mindenekelőtt a német nyelv és színházi kultúra ápolása és közvetítése, a magyarországi németség kulturális értékeinek megőrzése és a német kisebbség és a magyar lakosság közötti kulturális párbeszéd elősegítése. Tervezel-e – például e missziót illetően – alapvető változásokat?
Szeretnék minden évad repertoárjában egy olyan darabot, amelynek célközönsége kifejezetten a magyarországi németség idősebb rétege. Nagyon foglalkoztat továbbá az is, hogy legalább kétévente legyen olyan darabunk, amely a hazai németség történetét dolgozza fel. E területen még kutatómunkára van szükségünk. Szeretném azt is, hogy minden évben legyen egy olyan műsorunk, amellyel a németség különböző rendezvényeinek a fényét emelhetjük, ami által még aktívabban részt vehetnénk a német nemzetiség életében.
A pályázatodból a precízen tervező közgazdász és a kreatív színész egyaránt kiolvasható. A számos újító módszer és ötlet mellett egy olyan célkitűzésről olvastam, ami nem kis falat: azt szeretnéd, ha a németül tanuló fiatalokban kialakulna a német színházba járásra való igény. Látsz-e már megvalósítható megoldásokat?
Igen. A kamaszokat a színházi nevelés eszközeivel szeretném megnyerni. A már említett felkészítő-feldolgozó foglalkozások révén a színházi nyelvre és a darabban szereplő konfliktusokra, problémákra, alapvető kérdésekre szeretném őket érzékenyíteni. A kamaszkor feladata a saját út keresése, a szokások megkérdőjelezése, a kérdések feltevése az élet alapvető dolgaival kapcsolatban. A színház is ezt teszi: kérdéseket, problémákat vet fel emberi történeteken keresztül. Ezen a ponton tehát a kamaszok és a színház összecseng. Persze csak akkor, ha erre az összecsengésre mi mint színház rá tudunk világítani, és a fiatal képes a színházi nyelv dekódolására. A színházi nevelés egyrészt kulcsot ad egy darab értelmezéséhez, másrész játékos feladatokon keresztül szituációba helyezi a résztvevőket, akik aztán egy térben és/vagy időben eltávolított történetben valódi problémákra kapnak megoldási lehetőségeket. A szituációkban való tanulás és az utána következő értelmezés és megbeszélés a testemlékezetbe épül be, ami egy sokkal mélyebb tanulás, mint amikor valaki kívülről megmondja a „tutit”.
A pályázatodban vázolt program a következő öt év terve, 2022. végéig szól. Addig az időpontig hová szeretnél eljutni a DBU-val?
A célom egy olyan német nyelvű színház, amely magas művészi és nyelvi színvonalon, széles műfaji spektrumon mozogva, élve a színház nevelési és nyelvtanítás lehetőségeivel szolgálja a német nemzetiséget, a németül tanulókat, a nálunk tartózkodó külföldieket és minden kultúrára igényes embert. A tervem szerint öt év múlva a Magyarországi Német Színház mini kulturális központként már fontos kulturális csomópontja lesz Szekszárdnak, Tolna megyének és Dél-Magyarországnak.