Ez a bejegyzés több, mint 2 éve nem frissült, ezért lehetséges hogy a benne található információk elavultak!
Minden gyermeket hajt a cselekvési vágy, a világ megismerésének igénye: megfelelően lelkesítve, szabadon engedve, és csupán a tudás felé vezető útmutatással segítve őket mindenfajta ismeretet átadhat nekik a pedagógus. Dr. Ilona Bachmann, a Montessori-módszer elkötelezett híve ezen alapelvre épített, amikor magyarországi német pedagógusoknak mutatott be Németországban használatos nyelvtanítási ötleteket.
A docens a továbbképzésre jelentkezett óvoda- és alsó tagozatos pedagógusoktól azt kérte, hogy egy-egy kedvenc irodalmi szöveggel érkezzenek. Ő maga is hozott nekik egyet: a Bölcs Náthánból, a felvilágosodás korában élt Lessing művéből vett híres gyűrűtörténetet. Vélhetően kevés óvó- vagy tanárnő használta már az említett műrészletet a munkája során, azzal ugyanis legkorábban a gimnázium 11. osztályában foglalkoznak. Bachmann asszony azonban bebizonyította, hogy akár óvodások és alsó tagozatos iskolások is képesek németül beszélgetni egy 18. századi, nyelvében és tartalmában sem könnyű drámai költeményről. Szerinte ugyanis a lényeg abban rejlik, hogy a gyermek mindig egy mesét, egy történetet lát maga előtt, és bármilyen bonyolult történetet lehet olyan nyelvi szintre hozni – leginkább játékosan, rajzok, szóképek, rigmusok, dalok segítségével –, hogy azt a legkisebbek is megértsék. Ha pedig megértették, lesz róla véleményük, és akár az anyanyelvükön, akár más nyelven is képesek lesznek beszélgetni róla. Eszerint bármilyen irodalmi szöveg alkalmas a gyermekek nyelvi kompetenciájának, hallásértésének, szociális képességének és értékítéletének a fejlesztésére.