Ez a bejegyzés több, mint 2 éve nem frissült, ezért lehetséges hogy a benne található információk elavultak!
A közösség ereje
■ A kitüntetés nagyon sokat jelent nekem, mint ahogy a Magyarországi Németségért Arany Dísztű díj is, melyet 2012-ben vehettem át. Aki ismer, tudja, hogy díjak nélkül is ugyanúgy végezném a munkámat, ugyanis nagyon szoros a magyarországi németséghez való kötödésem és emellett nagyon erős a jövőnket illető felelősségérzetem is. Az MNOÖ 2019-es választási kampányában közzétett jelmondatom is ezt volt hivatott kifejezni: „Ha egy közösségtől ennyi mindent kapunk, kötelességünk azt szolgálni: ésszel és szívvel egyaránt”. De természetesen nagyon jól esik, hogy a munkát, melyet hosszú évek óta végez az ember – én éppen 35 éve dolgozom ezen a területen – elismerik.
Azonban ez a díj nem csupán az én érdemem, sokaknak tartozom köszönettel: Mindenekelőtt a szüleimnek, akik személyes példájukon keresztül alapvetően meghatározók voltak számomra, nélkülük ma nem tartanék ott, ahol tartok. A férjemnek is köszönettel tartozom, aki minden szempontból támogat, és nem utolsósorban annak a rengeteg magyarországi németnek, akik mindig szívesen fogadnak, múzeumaikban, templomaikban és temetőikben körbevezetnek. Ezúton is köszönöm mindenki támogatását, aki eddig mellettem állt; örömmel várom a további együttműködést.
„A legértékesebb örökségem az anyanyelvem“
■ Véméndről származom, a motivációm személyes, hiszen otthonról merítem. Nagyon boldog és védett gyermekkorom volt, az édesapám és az édesanyám is rendkívüli emberek voltak, tőlük kaptam útravalóul azt a tartást, értékrendet és elvet, amelyek szerint a mai napig élem az életem. A legértékesebb örökségem az anyanyelvem, a nyelvjárásom. Szerencsémre egy háromgenerációs családban nőttem fel, nálunk állandó volt a német szó. Az apai nagyanyámtól, Resi Omatól tanultam a szólásokat, mondókákat, énekeket, aki egyáltalán nem tudott magyarul. Én még a magyar nyelv ismerete nélkül kezdtem az óvodát, de manapság ez elképzelhetetlen. Ezek az értékek, normák, az identitás és a kötődés az, amire ma építeni tudok. A mai napig ez adja nekem a biztos alapot.
Múltbéli sikerek, jövőbeni tervek
■ A felsőoktatásban a doktori értekezés benyújtása és a habilitáció mind-mind a tudományos előmenetel mérföldkövei, emellett azonban természetesen a publikációk is nagy jelentőséggel bírnak. Kedves emlék számomra, mikor megjelent a Magyarországi Német Nyelvi Atlasz első, majd második kötete, vagy amikor elkészült a magyarországi német nyelvjárásokban fellelhető magyar jövevényszavakról írt monográfiám, de különleges pillanat volt az is, mikor Wolfart Mária társszerzőmmel először vehettük kézbe a Koch Valéria életrajzi kötetünket frissen a nyomdából. Ezen kívül minden egyes tanösvényátadó, amelyeket szakértőként kísértem végig, szép emlék marad, hiszen nagyon megható volt látni a helyi közösségek örömét és büszkeségét. Emellett természetesen az országos tanösvény megalkotása is felejthetetlen élmény volt, sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, mikor Frey Máriával spontán egymás nyakába borultunk, mikor először láttuk élőben az elkészült állomásokat.
Hosszú adatgyűjtés előzi meg az ilyen és ehhez hasonló projektek elkészítését. De mindmáig rengeteg örömet jelent számomra a tudományos eredmények mellett a terepkutatás: sok kicsinek tűnő, azonban igazán örömteli pillanatot élhetek át általa, melyeket a világért sem hagynék ki. Ilyenek például, ha egy elűzetési emlékművet találok egy addig számomra ismeretlen, általam nem dokumentált motívummal, vagy ha egy hímzett falvédőn fedezek fel egy számomra új szólást, vagy épp egy különleges sírkőfeliratot találok. A beszélgetések a helyiekkel szintén nagy élményt jelentenek számomra, különösen, ha nyelvjárásban értekezhetünk.
Nem csak kutató vagyok, hanem pedagógus is. A munkám ezen része természetesen ugyanolyan fontos számomra, mint a kutatás, mert azt gondolom, a felsőoktatásban nagy felelősség hárul ránk, hogy motivált és kiválóan képzett magyarországi német pedagógusokat, és egyben magyarországi német értelmiséget is neveljünk. Az ismert okok miatt a hallgatóink már nem tartoznak az ún. élménygenerációhoz, ezért különösen fontosnak tartom, hogy a képzésük során az elméleti tudás mellett gyakorlati ismeretekkel is gazdagodjanak, erre pedig kiváló lehetőséget kínál egy-egy kihelyezett projektnap, tanulmányút vagy intézménylátogatás.
A két legutóbbi nagyobb lélegzetvételű projektem – a Koch Valéria életrajzi kötet és a magyarországi német országos tanösvény – 2020-ban lezárult, így most ismét azokra a kutatásokra koncentrálhatok, amelyekhez már előzetesen rengeteg nyersanyagot gyűjtöttem. Ezeket kiértékelem, elemzem és közzéteszem majd. Évek óta foglalkozom az emlékezetkultúránkkal, különösen a kulturális és kommunikatív emlékezet megjelenési formái érdekelnek, tehát az emlékművek és emléktáblák. Történelmünk és sorsunk ezen lenyomatai a nyilvános térben az 1990-es évek második felétől lelhetők fel, és jellemzően a németek betelepítésének, elhurcolásának vagy elűzetésének állítanak emléket. Meggyőződésem, hogy mind a motívumviláguk, mind a formanyelvük, mind a felirataik fontos új ismerettel gazdagítanak minket. Így pl. az ulmi dereglye (Ulmer Schachtel) átértelmezése vagy státuszváltozása is megfigyelhető, ahogy ezt a nemrég megjelent tanulmányomban bővebben is kifejtettem.
A jelenleg is futó projektjeim közül kiemelnék még egyet, mely kutatásban Berek Katinak tartozom köszönettel. 2017-ben 25 olyan nővel készítettem interjút Baranya, Tolna és Nógrád megyékben, akik még minden nap hordták eredeti viseletüket, és olyanokkal is, akik már nem. Számos különböző, nagyon tanulságos információhoz jutottam a döntésük körüli okokról, kötelezettségekről, körülményekről, melyek a viselet mellett, illetve ellen szóltak, de a viselet jelentősége és funkciója mint lokális ismertetőjel szintén szóba került. Remélem, a közeljövőben ezek kiértékelésére is sor kerül majd.
„Rajtunk áll a folytatás”
■ A második világháború után sok minden – részben pótolhatatlanul – elveszett. Ezért is olyan nagy a felelősségünk mind magánszemélyként, mind pedig közösségi szinten. Elődeinkkel szemben egyrészt kötelességünk, hogy mindazt a nyelvet és kultúrát erősítsük, vagy akár újra felélesszük, amely számukra oly természetes és magától értetődő volt. Másrészt a jövő generációi felé is felelősséggel tartozunk, hogy „folytatódjon…“. Rajtunk áll. Személyesen jó példával elöl járni talán még soha nem volt olyan fontos, mint napjainkban. Ezen kívül pedig a közösségből fakadó hatalmas erő is nagy jelentőséggel bír. A közelmúltban örömmel állapítottam meg, hogy visszatért az élet a településeinkre, egyfajta újjáéledés, visszaemlékezés figyelhető meg. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a számos program, rendezvény és a különböző kezdeményezések: ide tartozik a szakrális és paraszti kulturális értéket képviselő emlékek felújítása, a nyelvjárási szótárak készítése, a kétnyelvű utcanévtáblák vagy akár a hagyományok és ünnepek felelevenítése is. Ha a kutatásaim és előadásaim, szakvéleményeim és tanácsaim hozzájárulnak ahhoz, hogy mindez tovább virágozzon és épüljön, azzal újra és újra értelmet nyer az én tevékenységem is.
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata szeretettel gratulál dr. Erb Marianak a kitüntetéshez!